A településen a kulturális igényeket szolgálja a könyvtár és kultúrház. Óvoda Pápakovácsiban található, általános iskolába is a szomszédos Pápakovácsiba és Pápára járnak a gyerekek.

Az orvosi rendelőben rendszeresen tart rendelést az orvos és a védőnő. Fogorvosi ellátás, illetve gyógyszertár nincs a településen. A településen két vegyesbolt, egy italbolt működik. Lehetőség van Nórápon a PB gáz cseréjére is. A vállalkozói üzemeltetésű kereskedelmi egységek a piac bővülésével, illetve a piaci viszonyoknak megfelelően bővülhetnek, azonban elsősorban színvonaluk emelésére kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. A településen jelenleg több háziipar jellegű gazdálkodó, különböző szolgáltatásokat kielégítő vállalkozó található.


 

Játszótér

 

Az önkormányzat épülete mögött kialakított játszótér jelenléte nagyon fontos. A játékok korszerűek és jó állapotúak. A játékokat homokos védőágyban helyezték el. Ennél a megoldásnál jobb anyagok is léteznek (pl. gumitégla), de az a fontos, hogy a védőterület biztosítva legyen. A homokágyak rendszeres karbantartása szükséges a megfelelő védelem ellátása céljából.A fiatal kőrisek, diók és hársfák biztosítani fogják a játszótér árnyékolását, azonban a térelhatároló, kertépítészeti teret megteremtő cserjefelületek és a pihenést szolgáló környezetarchitektúra elemek (padok) hiányoznak a térről.